Tegnap ismét elővettem egy olyan mintát, amit sokan szeretnek. Ezt a kisvirágos mintát már nagyon sok színben megfestettem. Nincs két egyforma ebben sem. Csak az apró virágok mérete ugyanaz. Az elhelyezkedésük, színük, a virágok szirmai, vagy a közepük, a kontúrjuk mindig más egy kicsit. Na, és persze a végén rárakott kis kunkorok, kacsok, időnként pöttyök, teljesen különbözővé teszik őket.
Amikor ezt a mintát először megfestettem külföldön éltünk. Elővettem most ezeket a képeket, hogy nosztalgiázzak egy kicsit. A novemberi csípős reggelek különösen felerősítik a nyaralás utáni vágyat az emberben.
Még 2014. nyarán volt lehetőségem, hogy eljussak egy pár napra Floridába. Annak is csak a felső csücskébe. A cél Destin volt a gyönyörű fehér homokdűnéivel. Túl naivak voltunk, és nem kezdtünk időben szállást keresni ezen a népszerű pihenő helyen. Ezért csak a közelében, Panama City-ben tudtunk szállást foglalni. Azért a képeken látszik, hogy ez is elég csodálatos volt. Sajnos ez a gyönyörű part ebben az évben ( 2018 ) gyakorlatilag megsemmisült a Michael hurrikánnak köszönhetően. Ezért ez most egy édes-keserű emlék.
Minden esetre amíg ott voltunk, egy röpke hétvégére, átélhettük az igazi floridai élményt. A gyönyörű kilátást a teraszról, a forró fehér homokban való heverészést, a perzselően sütő napot és az úszást, lubickolást a hullámokban.
Ez az öröm látszik rajtam a képeken. Ide is elvittem egy selyemsálamat, épp ezt a kis virágost. Színben tökéletesen passzolt a környezethez. Kicsit meglengettem a sós tengeri szélben, hogy tele legyen örömmel és fénnyel. Ez a sál ezt a vidámságot vitte magával új gazdájához.
Aztán csináltam belőle egy színes virágosat is, aminek szerintem indiai hatása van a színeit illetően.
Ebben az évben is több variációban készítettem el, amire ismét azonnal rácsaptak a sál rajongó hölgyek. Nem gond, mert imádok festeni, és ezt a mintát is szeretem. Szóval lesz még belőle. Remélem arra is lesz lehetőségem, hogy gyönyörű helyekre vigyem majd el a selymeimet, hogy feltöltődjenek fénnyel.
Vélemény, hozzászólás?