Az őszi falevelek színeit legalább annyira élvezetes megfesteni, mint a tavaszi árnyalatokat. Nem véletlen, hogy többször is megfestettem már a színes leveleket selyemsálakra és kendőkre.
Ezek a csodálatos árnyalatok tökéletesen alkalmasak a selyemfestésnek arra az ágára, amit akvarell technikának nevezünk. Ez azt jelenti, hogy a színek egy vizes technika segítségével egymásba folynak, és különleges színátmenetek keletkeznek így. Épp úgy, mint a természetben, a faleveleken. Az őszben ez a legjobb, hogy a természet olyan átalakuláson megy át, hogy eszünkbe sem jut ez elmúlás, mert valójában olyan, mintha az őszi falevelek virágokká válnának és új színekben kezdenek el tündökölni.
A régi kendőim
Elképesztően ihletet adó időszak ez a művészek számára. Nem véletlen, hogy erről a csodás évszakról is hasonlóan sok műalkotás születik, mint a tavaszról. Már 15 évvel ezelőtt is festettem ilyen mintával egy kicsi kendőt. Van is róla kép, de sajnos ez még a papírképes időszakból való, ezért nem túl jó minőségű.
Készítettem belőle egyszerű, juhar leveles verziót is. Ez egy nagyobb méretű, 90 x 90 cm nagyságú kendő volt.
Az újak
Mostanában pedig elkészült egy másik, hasonló 90 x 90 cm-es nagy kendő is, aminek az alapját fehéren hagytam, hogy még jobban tündökölhessenek az árnyalatok. Nagyon gyorsan rá is csapott egy hölgy, aki saját magát ajándékozta meg vele.
Érdemes egy kicsit elnézelődni, és élvezni az akvarell technika adta szépségeket. Nagyon izgalmas ilyet festeni, mert nem lehet tudni, hogy amikor megszárad a selymen a festék, akkor valójában milyen átmenetek keletkeznek. Milyen szín fog dominálni, és mennyire lesz erőteljes az árnyalat. De ez benne az izgalmas, és az igazi kihívás. Ezt a technikát olyanoknak ajánlom, akik már gyakorlottabbak a selyemfestésben. Még így is előfordulnak bakik. Például olyan, amikor az ecseten több víz vagy festék marad a kelleténél, és a kontúrozó festék már nem bírja tartani a festékmennyiséget, és átszivárog alatta. Na, akkor nincs mit tenni. Visszaszedni, javítani nem lehet. Ez az igazi kihívás a selyemfestésben.
De most maradjunk a szépségeknél, és gyönyörködjünk az őszi levelek színeiben. Szerintem a csodás, színes levélszínekhez nagyon illenek alapszínnek a föld színek. Sárgák, barnák árnyalatai, a bronz, óarany és a borostyán. Én legalábbis ezeket használom.
Vélemény, hozzászólás?