2014. március. Austin, Texas, USA.

Ebben a városban március elején két hétig minden évben rodeó van. Mindig vágytam egy ilyen eseményt megnézni. Van benne tényleg valami erőteljes, fizikai élmény, ami a zsigereinkig hat. Órákig képes voltam nézni, hogy egymás után jönnek az arénába a cowboyok és néhány másodpercig próbálják megülni a vad lovakat és bikákat. Az erős férfiak és erős állatok küzdelmének a látványa női szemmel is nagyon izgalmas. 😀 Sőt több annál, mert ott ülsz, és tudod, hogy most nem farsangi beöltözés van, hanem ezek a férfiak tényleg a munkában izmosodtak ki, a kopott csizmájuk és kalapjuk igazi, valóban bátrak, értenek az állatokhoz, mert az év többi napján köztük élnek, velük foglalkoznak. Ez az életük és a megélhetésük is. 

Nagyon örültem, hogy részt vehettem egy ilyen eseményen. Volt benne valami otthonos érzés, mert alföldi lányként nőttem fel. Mindig voltak állataink, persze nem bikák és lovak, de apám állattenyésztő és állatfelvásárló volt, és kislányként sokszor elvitt magával nyáron különböző tanyákra. Így szerettem meg az istálló szagot, a rét illatát és a mezei virágokat. Ezért hoztam ide magammal a pipacsos sálamat is kabalából.

A képen a hátam mögött a karámban Texas egyik jelképe a hosszú, egyenes szarvú bika látható.

Pipacsos sálammal egy Texas Longhorn előtt


Pipacsos sálammal és egy texasi bikával

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TOP

Látogasd meg webáruházamat is: