Magamról

Magamról

– Csajbók Márta vagyok. Én is azok közé tartozok, akikből nem múlik el a kíváncsiság soha. Mindig rá tudok csodálkozni egy előttem újonnan felbukkanó kézműves technikával készült alkotásra. Amit csak lehet én is kipróbálok, de a nagy szerelmeim a selyemfestés és a mandalakészítés. A mandala rajzolást hosszú évek óta, önismereti, művészetterápiás játékként használom kiscsoportos foglalkozások keretében. A foglalkozások végén az elkészült alkotásokat elemzem, ezzel új önismereti információkhoz juttatva a rajzolókat.

A gimnázium elvégzése után rajztanárnak készültem, de a sors úgy hozta, hogy a Kirakatrendező és Dekoratőr Iskolát végeztem el. Sokféle technikával ismerkedtem meg, amit számos területen alkalmaztam. Nagyon szerettem ezt a munkát, a benne lévő lehetőségeket és a végtelen szabadságot.

– Az 1990-es évek elején kezdtem selymet festeni. Képek, kendők, párnák és ágytakarók kerültek ki a kezem alól. Legnagyobb munkám, a Hortobágyi Nemzeti Park dolgozóinak egyenruhájához készített selyemkendők és nyakkendők voltak, amelyet a Világörökség része cím elnyerésénél viseltek.

– Kicsi korom óta festek, rajzolok, elsősorban saját örömömre. Olyankor elvonulok és gondolataimba merülök. Mindenféle témával foglalkoztam már, rajzban és gondolataimban egyaránt.

2008-ban elvégeztem a lakberendező iskolát, majd 2013-ban a Debreceni Egyetem Szabad-bölcsész karának esztétika szakos hallgatójaként végeztem.

Tartottam kézműves foglalkozásokat és Mandala kört is. A Mandala kör 3 évig működött folyamatosan. Az első év után Debrecenben a Turmalin Házban volt egy kiállításom, ahol selyemre és papírra festett mandaláim egyaránt láthatóak voltak. Néhány év múlva újabb kiállítás következett. Felkérésre vállalok klubfoglalkozásokat.

Volt már kézműves és lakberendezési üzletem, és saját kézműves webáruházam is. A  www.enkisboltom.hu kézműves webáruházat három évig csináltam nagy örömmel. A selyemfestés mellett most a Heverde babzsák webáruházat üzemeltetésében segítkezem, amihez a férjem adja az alapot kiváló informatikai tudásával. Festek, tervezek és szervezek, levelezek, beszerzek és mindezt nagyon élvezem!

Azért, hogy ezt a munkát teljes erőbedobással végezhessem, el kellett engednem természetgyógyászati praxisomat, amit 7 éven át csináltam. Legszívesebben a személyiségfejlesztéssel foglalkoztam. A csoportfoglalkozások sok embernek segítettek átvészelni a nehéz élethelyzeteket. De leginkább nekem segített, hogy kibontakoztassam azt a tudást, ami bennem van.

Sokrétű érdeklődésemet legújabban bloggerként tudom összegezni és kifejezni. A blogom neve és elérhetősége: BoldogOtthon   http://boldogotthon.blog.hu/